Archívum: 2008. május

Újabb hétvége

2008. május 18., vasárnap

Miután pénteken hazaértem, nekiálltam bicikli javításokhoz. 2 gumi volt lyukas, amit meg kellett ragasztanom. Persze, azt hittem, hogy 20 perc alatt kész lesz, de anyu cangája valahogy nem akart megjavulni, de végül kb. 1 óra alatt sikerült a művelet. Szombaton lenyírtam a sövényt az udvarban, fél 2 felé pedig elmentünk a Renikével, a tesójával és apukájával Lentibe, ahol a lányokkal elmentünk pizzázni, a Reni apukája meg aranylakodalmat videózott, pontosabban, csak az esküvőt.

Ma, hazakísértem a Renikét, (mivel nálam aludt szombaton) és kiderült, hogy megint eljöttek hozzájuk a nagybátyjáék, mert elmentek turkálóba, és hoztak dísztárcsát a Reniék Fábiájára.

Holnap megint kell mennem dolgozni, de nem baj, mert ha minden jól megy, 2 hét múlva megvehetem első saját autómat. Már alig várom…

3 napos weekend

2008. május 12., hétfő

Sajnos vége van a 3 napos pihinek. Bár nem sokat pihentem, ugyanis pénteken otthon, ma a hegyen nyírtam füvet, szombaton pedig zenéltem. Vasárnap a Reniékhez voltam hivatalos, ugyanis meghívták a nagybátyjáékat is és kíváncsi voltam a lányukra, Krisztikére.  Azt nem mondhatnám, hogy kipihentem magam, de ma megpróbáltam aludni délután, és sikerült is 2 órát.

Sátor nélküli búcsú, szombaton megint buli Lovásziban

2008. május 5., hétfő

Tegnap meghívtak Szécsiszigetbe búcsúba barátnőmék nagyszülei, bár 1 db sátor nem volt. Már azt hittük, hogy nem is akkor lesz. Este 6-ig voltunk ott, aztán hazajöttem.

Mától apuék autójával megyek dolgozni, valószínű, hogy csütörtökig, mivel én 6-ig tólórázok és az Ottóék nem. Mikor hazavittem az egyik tormaföldi muinkatársamat, felmentem a Reniért, mert ma van apu szülinapja, és vett neki bort. Én már tegnap odaadtam neki.

Délután felhívtak, hogy kéne zenélnem Lovásziban, az Ernesto Vígadóban szombato. Persze elfogadtam, legalább megint lesz készpénzem…

4 napos pihenő

2008. május 2., péntek

Tegnap, május elsején elmentünk unokatesóm ballagására, Zalaegerszegre, a Csány-ba. A ballagás után a pákai étteremben ebédeltünk, ahová a Melinda (másik unokatesóm) kislányát is elhozta, aki olyan aranyos, hogy szinte csak Ő volt a középpontban. Este elmentük a Renivel Lentibe, a Sárberki tóra, ahol 8-tól Kocsmazaj koncert volt, utána meg Fáraó buli. Azt elmondhatom, hogy Fáraó buliba többet nem hiszem, hogy elmegyek, mert valahogy nem jött be a stílusuk. Ez az én, saját véleményem!

Ma, gulyás-party-t rendeztünk a szőlőhegyünkön, ahová meghívtük a Melindáékat, hogy babázhassunk egy kicsit. Csináltam egy csomó képet, be is szúrok ide is egyet.Írisz és Renike

Még van 2 nap, úgyhogy megpróbálok addig pihenni, mert a jövő héten újra lesz túlóra.