Archívum: 2008. április

Munka és veszekedés

2008. április 27., vasárnap

A szombati munkám nem ért sokat, bár azért dolgoztam egészen 1-ig…

A szombati munkám nem ért sokat, bár azért dolgoztam, de mivel csak 1-ig voltunk, nem igazán fáradtam el. Úgy volt, hogy busszal kellett volna hazajönnöm, mert aki el szokott vinni autóval munkába (a szomszédom), túlórázik, de hál’ isten, ez nem így lett és fél 2-re már otthon voltam. Este 6 felé lejött a Renike, és nálam is aludt. Vasárnap reggel 9 körül kelltem fel, utána a Renike befestette anyu haját. Aztán du. összevesztünk a Renikével, mert Ő le akart jönni hozzám biciklivel, de fel kellett volna pumpálni a kereket, de nem volt jó pumpályuk, és nekem kellett volna felvinnem, de én nem akartam, mert álmos voltam. Erre megsértődött és már majdnem szakítottunk is, de szerencsére nem történt meg, mert túlságosan szeretjük egymást.
Holnap megint munka, ráadásul lehet, hogy túlórázunk…

Buli

2008. április 20., vasárnap

Tegnap ismét Lovásziban zenéltem, az Ernesto Vígadóban!

Hát nem panaszkodni akarok, de ilyen kevesen még nem voltak bulimban. Persze, mindenki azt kifogásolta, hogy sokadika van, de volt, hogy 20-a után zenéltem, és jobb buli volt akkor, mint hónap elején. Mindegy. Azért aki ott volt, talán jól érezte magát. Remélem, ennek ellenére még hívnak zenélni.
Más különös nem történt.

Bemutatkozás

2008. április 14., hétfő

Aki nem ismerne, Zsoltinak hívnak, Lovásziban lakom, és Nován dolgozom egy bútorgyárban. Bár szakközépiskolai érettségi után elvégeztem az ECDL vizsgát és a programozo technikusi vizsgát. Tudom, sokan tennétek fel a kérdést, hogy mit keresek egy bútorgyárban, és erre az a válaszom, hogy pénzt. Sajnos a környéken nem volt olyan állás, ahol a szakmámban tudnék dolgozni, de terveim szerint nyáron sikerül saját autót vennem, és így távolabbi munkahelyet is el tudnék vállalni.
Van barátnőm (továbbiakban: Renike), akivel 3 éve együtt vagyunk, nekem ez már nagyon komoly kapcsolat :). Szabadidőmben zenélek. 5 évnyi zeneiskola után 8 évvel ezelőtt elkezdtem zenélni. A munkahelyemen nem csak én zenélek. Még múlt hónapban 3 zenész lélek is tartózkodott egy helyen. A karácsonyi céges bulin is együtt zenéltünk, és asszem, nem volt ránk panasz.
Egyelőre ennyi. Majd még írok!!!